Interjú Várnai Máriusszal, a Diófa Ingatlankezelő ügyvezetőjével

2020.Dec.14

„Szeretem a rendszerben, hogy minden automatizáltan működik…”

„Egy ilyen Covid helyzetet a Direktor nélkül nem tudtunk volna ilyen gördülékenyen megugrani”

 

Mivel foglalkozik a cég?

A Diófa Alapkezelő Zrt. leányvállalata a Diófa Ingatlankezelő Kft. „A” kategóriás kereskedelmi ingatlanok kezelésével foglalkozunk.

 

Kik a cég legfontosabb ügyfelei?

Ügyfeleink között vannak nemzetközi cégek, akikre büszkék lehetünk. Ilyen például az IBM, Mondelez Hungária Kft, Lufthansa, Avis, MSCI, Deichmann, stb.

 

Milyen területen dolgozol és mi a feladatod a cégnél?

Az ingatlankezelő ügyvezetője vagyok.

 

Mi a legnagyobb kihívás a munkádban, mi az, amit meg kell oldani nap, mint nap?

A megfelelő – kontrolling által jóváhagyott – adatok átcsomagolása a Megbízó igényei szerint. A Direktorban minden, a napi működésünkhez szükséges adat megtalálható. Ezen adatokat kell a megfogalmazott formában a Direktorból prezentálnunk.

 

Mi volt az a probléma, vagy jelenség, aminek a hatására úgy döntöttetek, hogy szükség van egy átfogó rendszerre?

Célunk az volt, hogy egy platformon szerettünk volna megvalósítani több területnek a kezelését, lefedését. Gondolok itt a könyvelésre vagy a számla igazolási folyamatokra. Ki szerettük volna váltani a papír jellegű feladatokat. Ha egy szóval akarnám kifejezni, azt mondanám digitalizálni szerettünk volna.

 

Milyen szempontok szerint választottátok ki, vagy mi alapján döntöttétek el, hogy melyik lesz a megfelelő a számotokra?

Az ár persze egy fontos kérdés, de nem ez volt a fő szempont. Lényeges volt, hogy mire képes a program, illetve ragaszkodtunk ahhoz, hogy a szupport mindenféleképpen Magyarországon legyen. Azért mondom ezt, mert a nagyobb szoftvercégeknek a szupportja általában ki van helyezve külföldre. Javarészt például Indiába, ahol nem minden esetben működik hatékonyan a „távoli” támogatás. Ezért is tartottuk szem előtt, hogy magyarországi szoftver támogatás kapcsolódjon hozzá.

 

Ti mennyire gondolkodtatok dobozos szoftverekben? Vagy egyből saját fejlesztésűt szerettetek volna?

Dobozosban is gondolkodtunk első körben, mint mindenki. Sokan úgy kezdik, hogy oké, akkor ezt a dobozos szoftvert megveszem, tudja az alapfunkciókat, és akkor majd testre szabom. De megvizsgálva a piacot láttuk, hogy az Alapkezelői sajátosság miatt nekünk is saját fejlesztésű rendszerre lesz szükségünk.

Viszont fontos megemlíteni, hogy nem szerettük volna elkövetni azt a hibát, hogy mindent akarjunk a programtól. Mert a rengeteg funkció és adat miatt egy „szörnyeteg”-et teremtünk. Sajnos ezt másodkézből már volt alkalmam megtapasztalni.

 

Milyen dilemmával szembesültetek a bevezetés előtt vagy az előkészítés során?

A sikeres szoftverfejlesztés lényege szerintem az, hogy a szakmának és az informatikának kell valahogy találkoznia. Ha úgy indulunk neki egy ilyen történetnek, hogy nincsen igazán szakember a csapatban, az nagyon-nagyon izzadós lehet a végén. Ezért volt jó, hogy a Direktor egyik munkatársa, Árpi, el tudta sajátítani az ingatlankezelés rejtelmeit. Ezen tudásbázis nélkül én azt gondolom, hogy nagyon nehéz lett volna.

 

Tehát kellett egy kvázi ingatlanos szakember is a fejlesztő csapatban, aki tisztában van vele, hogy amikor azt mondom, hogy „üzemeltetési költségelszámolás”, akkor ne kelljen az alapoktól elkezdeni, hanem ő tudja, hogy én a nap végén mit szeretnék látni, mit szeretnék kinyerni belőle.

 

Volt valami, ami nehéz volt az indulást követően?

Voltak olyan részek, amikor időnként nehezen ment át az információ, mert az ingatlankezelés az alapkezelői sajátosságokkal megfűszerezve kihívás elé állította a Direktor csapatát.

A Direktor korábban már együttműködött egy nemzetközi ingatlantanácsadó céggel. Azonban teljesen más elvárásokat fogalmaztunk meg mi a Direktor felé. Ezen új elvárások megértése s a program nyelvére való lefordítása okozta a legnagyobb kihívásokat.

 

Miben változott meg az életetek a bevezetés óta? Mi az, amiben segített nektek a rendszer?

Úgy gondolom, hogy nagyon sokat nyertünk vele, ez egyértelmű. A pandémia alatt két nap alatt sikerült 95%-ban home office-ra berendezkedni. A bejövő számlák digitalizálásával a világ bármely pontjáról le tudjuk igazolni a számlákat. (Nyilván kellett egy olyan csapat, aki beszkenneli a számlákat, de ha ezt kiveszem belőle, akkor az összes többi kolléga digitális felületen tudott mindent elvégezni, ami az ingatlankezeléssel kapcsolatban felmerül és papírhoz kötődik). Én azt gondolom, hogy ez egy nagyon-nagy előny volt.

Mi amúgy már a Covid előtt átálltunk, mert már nem akartunk több papírt. Irgalmatlan mennyiségű papírhegyeket emésztettünk fel bejövő és kimenő számlákkal.

 

Neked van-e kedvenc funkciód ebben a rendszerben? Tudsz esetleg egy példát említeni?

Nagyon szeretem, hogy a számlák jóváhagyása ilyen automatizáltan tud működni.

 

Van-e valamilyen visszajelzésetek az ügyfelektől, hogy esetleg észrevették-e a változást?

Nem. Azért mondom, hogy nem, mert az ügyfél a háttérben zajló folyamatokba nem lát bele. Mi a háttérben zajló folyamatainkat szerettük volna hatékonyabbá tenni.

 

A hatékonyság kapcsán még egy gondolat. A Direktorból kinyert adatokat a társosztályok is fel tudták használni. Interface-en keresztül migrálni lehetett a kívánt adatállományt más szoftverekbe. Ezzel a módszerrel szignifikáns munkaóra mennyiséget tudtunk megspórolni.

 

Milyen cégeknek ajánlanád ezt a rendszert? Szerinted kiknek való?

Természetesen ingatlan tanácsadó és/vagy ingatlankezelő cégeknek. Az általunk megfogalmazott s lefejlesztett funkciók az ingatlanpiaci szereplők számára valós értéket jelentenek.

Ettől függetlenül természetesen jó szívvel ajánlom bármilyen vállalatnak, ahol nagyobb mennyiségű számla feldolgozás zajlik.

 

Köszönöm az interjút!

Témák:

Kategória: